Oldal kiválasztása

KAPACITÁSBŐVÍTŐ PÁLYÁZATRA JELENTKEZHETNEK A KKV-K

2021.09.27

A munkavállalói létszám növelése és a kapacitások bővítése céljából vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 13,7 milliárd forintos keretösszeg erejéig – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Megjegyezte: a forrásokat azok a kkv-k igényelhetik, amelyek Magyarország kevésbé fejlett régióiban, vagyis Budapesten és Pest megyén kívül működnek.

A támogatás azok a cégeket illeti meg, amelyek vállalják, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább 3, legfeljebb 25 dolgozóval bővítik a foglalkoztatottak létszámát augusztushoz képest – ismertette az államtitkár.

Bodó Sándor elmondta azt is, hogy egy munkavállalóra maximum 4 millió forintot igényelhetnek a  vállalkozások. A munkavállaló bérköltségét 8 hónapig finanszírozzák a program keretében, de a társaságnak vállalnia kell, hogy még további 8 hónapig foglalkoztatja a pályázat segítségével felvett dolgozókat. A támogatás maximum bruttó 309 ezer forint havi jövedelmet és az ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adót fedezi – tette hozzá.

A vállalkozás a bérköltség 30 százalékának megfelelő összeget fordíthatja eszközbeszerzésre, immateriális javakra – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Emellett arra is kitért, hogy amennyiben a pályázat segítségével alkalmazott új munkaerő regisztrált álláskereső, az átalány 35 százalékra, bizonyos esetekben 40 százalékra emelkedik.

A program 4000 embernek segíthet a munkába állásban – hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány kiemelten kezeli a kkv-kat, azaz a 250 főnél kevesebb alkalmazottal rendelkező cégeket ugyanis a foglalkoztatottak több mint kétharmadának biztosítanak munkát Magyarországon – mutatott rá Bodó Sándor, hozzátéve: a kkv-k támogatására a kormány évente többszáz milliárd forintot fordít különböző programok, kedvezmények formájában.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy ma Magyarországon 4,7 millióan dolgoznak, az ország “egy lépésre van” a teljes foglalkoztatástól, a munkanélküliségi ráta 4 százalék alá csökkent.

A pályázatról bővebben az érdeklődők a Magyar Államkincstár honlapján, a munka.hu internetes oldalon és az ofa.hu-n tájékozódhatnak.

Budainé Kovács Zsuzsanna, a Magyar Államkincstár informatikai elnökhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a pályázatra jelentkezni a kincstár oldalán december 31-ig, a keret kimerüléséig lehet. A támogatási kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani.

A bértámogatás 60 százalékát előlegként fizetik ki az elbírálást követően gyakorlatilag azonnal – tájékoztatott az elnökhelyettes. A nyertes pályázónak 90 napja van új munkavállalót felvenni; ennek igazolását követően a megítélt bértámogatás fennmaradó részéhez is hozzájuthat – tette hozzá, jelezve azt is, hogy maximum 60 napon belül feldolgozzák a benyújtott kérelmeket.

forrás: kormany.hu

Kérdése van? Érdekli a pályázat?
Jelentkezzen telefonos konzultációra!

Szeretne hasonló hírekről értesülni?

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ez is érdekelheti…

Új pályázat lovas fejlesztésekre

Új pályázat lovas fejlesztésekre

Ötmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg az új, lovas létesítmények fejlesztésére irányuló felhívás. Megjelent a...

Lépjen velünk kapcsolatba!

Agrisol Beruházás és Pályázat Menedzsment Kft

© 2021 Agrisol. Minden jog fenntartva.